Megújuló panelprogram
Több ponton módosult 2008-tól a panelprogram pályázati rendszere. Megszűnt a távhőszolgáltatásról való leválás tilalma, az energiatakarékos felújítás elemeinek (hőszigetelés, külső nyílászárók cseréje, gépészeti rendszerek felújítása) meghagyása mellett. Új elem, hogy a szigetelés, illetve nyílászárócsere feltétele a fűtésszabályozás, illetve a mérés vagy annak kialakítása legalább épületenként.
Tűzvédelmi szempontból fontos módosítás, hogy amennyiben a szellőzőrendszer bármilyen szintű felújítására nyújtanak be támogatási igényt, a szellőzőcsatorna tisztítását kötelezően el kell végezni. A pályázatot az épületre vonatkozó statikai szakvélemény elkészítése után lehet benyújtani.
Erősödik a projektek monitoringrendszere is. A nyertes pályázóknak öt évig folyamatosan be kell számolniuk energiafogyasztásukról. Az állami támogatás továbbra is a költségek egyharmadát fedezi, a kétharmad részt az önkormányzatok és a lakástulajdonosok adhatják össze. Önkormányzati források hiányában a lakástulajdonosok az állami támogatáson kívüli részt teljes egészében vállalhatják. Emelkedik a maximális állami támogatás összege: lakásonként 400 ezer forint helyett 500 ezer forintig lehet igényelni a juttatást. Ez többek között ösztönzi a komplexebb, vagyis hatékonyabb felújítások megvalósítását. Az új pályázati rendszerben a pályázó a tulajdonosi közösség, míg az állam és az önkormányzat támogató marad.
Az MFB panel plusz hitelkonstrukciója a pályázati önrész pótlására változatlanul rendelkezésre áll. Továbbra is lehetőség van az úgynevezett „harmadik feles” finanszírozási rendszerek belépésére. A finanszírozásba az önkormányzat vagy a lakóközösség oldalán - a közbeszerzés, illetve a versenyeztetés szabályait betartva - beléphetnek olyan vállalkozók, akik a munkákat saját forrásaikból elvégzik, adott esetben energiamegtakarítási garanciákat vállalnak.
Szerző: Szepesi Anita
Forrás: Napi Online
|
|