Ehud Amir visszatért
Ehud Amir, az Autóker Holding Zrt. tavaly márciusban távozott elnök-vezérigazgatója visszatért az ingatlanpiacra új cégével, a TriHolding Kft.-vel. A társaság budapesti székhelyéről Ehud Amir vezetésével Kelet-Közép-Európára is kiterjeszti tevékenységét, egyebek mellett földvásárlást, építést, műemlék épületek helyreállítását, valamint fejlesztések előkészítését és átadását tervezi - jelentették be tegnap sajtótájékoztatón.
A TriHolding-csoport jelenleg két budapesti és egy lengyelországi projekten dolgozik. A fővárosban egy Paulay Ede utcai műemlék épületet 4,5 milliárdos beruházás keretében alakítanak át 4-5 csillagos szállodává wellness-szolgáltatásokkal, konferenciatermekkel és üzletekkel. Az Ajtósi Dürer sor 19-21. alatt pedig egy négyhektáros területen vásároltak meg 30 ezer négyzetmétert, amelyre most készül a hasznosítási koncepció. A lengyelországi Lódzban egy 1200 lakásos lakóegyüttes építését kezdik meg rövidesen, a beruházás értéke 155 millió euró.
Két budapesti és egy lengyelországi fejlesztéssel lép újra az ingatlanpiacra az Autóker Holding tavasszal távozott vezérigazgatója.
Ehud Amir és az általa alapított TriHolding Kft Budapestről Közel-Kelet-Európára is kiterjeszti a tevékenységét. Terveik szerint földvásárlással, építéssel, műemlék rekonstrukcióval és projektelőkészítéssel, valamint eladással foglalkoznak.
Budapesti fejlesztéseik közül az egyik egy Paulay Ede utcai műemlék ház 4-5 csillagos szállodává alakítása. A 4,5 milliárdos projekt eredményeként 140 szobás, wellnes és konferencia részleggel felszerelt hotel születik, míg az Ajtósi Dürer sori fejlesztés koncepcióján még dolgoznak. Itt egy négyhektáros területen vásároltak meg 30 ezer négyzetmétert. A cég a lengyelországi Lodz-ban 1200 lakásos lakókomplexum építésébe is hamarosan belekezd egy 155 millió eurós beruházás keretében.
Szerző: Szepesi Anita
Forrás: Napi Online
|
|