Félmilliárdos pályázat a Viadom vagyonára
A felszámolás alatt lévő Viadom hitelezői közül még a zálogjogosult bank sem juthat hozzá több mint hárommilliárd forintos követeléséhez.
A tavaly július óta felszámolási eljárás alatt lévő Viadom Építőipari Zrt. vagyonelemeinek értékesítésére új pályázatot írt ki a felszámoló Ratis Kft. Ez már a negyedik pályázat, a meghirdetett vagyonelemek irányára most 484,3 millió forint - tudta meg lapunk Szondi György felszámolóbiztostól. A legértékesebb csomagért, egy aszfaltkeverő telep eszközeiért 216 milliót kérnek, míg a Viadom két kisebb ingatlanának - egy fonyódi külterületi és egy nagyrákosi belterületi ingatlannak - 7,2 millió, illetve 3 millió forint az induló ára.
Ezeken kívül nincs is más ingatlana a lábatlani székhelyű egykori sztrádaépítő cégnek, budapesti székházát (a Budaörsi úton) bérelte, csakúgy, mint vidéki telephelyeit. Még gépjárműveket, szivattyúkat, útépítéshez használt hengereket, kéziszerszámokat, talajtömörítő eszközöket, geodéziai műszereket és építési munkahelyeken használt bútorokat hirdetett meg a felszámoló. A pályázóknak az ajánlatokat február 19-én kell benyújtaniuk a Ratis budapesti irodájában. A korábbi három pályázaton eddig kevesebb mint 30 millió forint értékben sikerült értékesíteni a Viadom irodabútorait és kisebb társasági részesedéseit. A továbbiakban még a megmaradt készletek és számítástechnikai eszközök meghirdetése várható.
A felszámolóhoz továbbra is érkeznek - határidőn túli - hitelezői igénybejelentések a Viadommal szemben, ezek száma jelenleg 115, összege meghaladja az 566 millió forintot - tette hozzá Szondi György. A negyvennapos bejelentési határidőn belül már 388 hitelezőt vettek nyilvántartásba 46,5 milliárd forintnyi követeléssel. Ezekből csak 8,3 milliárd forintot igazolt vissza a felszámoló és további 8,8 milliárd forintnyi függőben lévő tartozást ismert el, amelyek a garanciaérvényesítésekkel válhatnak esedékessé. A többi követelést vitatja, számos per is folyamatban van ezzel kapcsolatban.
Ezzel szemben az alacsony vállalási árairól elhíresült magyar építőipari társaságnak - amely konzorciumtagként többek közt elnyerte az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti, valamint az M0-s keleti szektora két szakaszának építését - papíron 2,7 milliárd forintos követelésállománya van, amelynek behajtása szintén kétséges. Az ingó- és ingatlanvagyonának értékesítéséből sem várható, hogy befolyna a könyv szerinti 2,5 milliárd forint. A köztartozások és a felszámolási költségek levonása után még a zálogjogosult bank sem juthat hozzá a több mint hárommilliárd forintos követeléséhez - állítja a felszámolóbiztos. Így a mintegy 30 milliárdot követelő egykori alvállalkozók és szállítók bizonyosan hoppon maradnak.
A Viadomot Dömper Rt. néven 2000-ben alapította meg két tulajdonosa, Mechler Zoltán és Abronics Róbert. Határidőn túl is érkeznek hitelezői követelések a felszámolóhoz
Szerző: Domokos Erika
Forrás: Napi Online
|
|